Nagy tavaszi rendrakós takaritós Rendrakós

Nagy tavaszi takarítós sorozat – Kezdd az előszobával!

Ezek szerint belevágsz a tavaszi nagytakarításba MiszKeco tavaszi nagytakarítós módszerével.

A szabályokat már olvashattad, de gyorsan fusd át itt is:

-Ez már volt, de megismétlem: ebben a körben ne törekedj a tökéletességre rendszerezés/rendrakás terén. Ha majd mindennel készen vagy, az szuper alap lesz arra, hogy kifejleszd a tökéletesen szuper saját otthoni rendszerezési szisztémádat. Ha pedig egyedül nem vágnál ebbe bele, akkor ITT találsz segítséget.

-Ez a terv nincs határidőkhöz kötve, a határidőt te határozod meg (nyárig, a nyári szabiig, június 1ig, a tavasz utolsó napjáig, a következő teliholdig, stb).  Annyi idő alatt csinálod végig, amennyi idő alatt szeretnéd és sikerül.

-Szerintem helyiségről helyiségre, szobáról szobára haladj és semmiképp se úgy csináld, hogy belefogsz valamibe és ott hagyod. Akkor már az is jobb, ha bele se kezdesz. Tudod, tedd vagy ne tedd , de ne próbáld , asszem ez az magas röptű gondolat a starwarsban hangzott el, de nem tudom, ki mondta kinek és milyen apropóból.

-Az olyan helyzeteket mindenképp kerüld el rendrakás/takarítás közben, hogy: leülsz picit telefonozni, esetleg a telefont kihangosítva váltod meg a világot a legjobb barátnőddel, csak lerohansz bevásárolni vagy elugrasz a gyerekért, ilyenek. Szóval, a feladatra koncentrálj. Először lehet, hogy picit nehéz lesz, de az utolsó szobánál meg fogsz lepődni, mennyire evidens lesz, hogy ezt így kell csinálni.

Mindig adj magadnak határidőt. Pl. ma a fürdőszoba van soron, ezt elkezdem reggel és ebédig befejezem. Ez nem azt jelenti, hogy ha korog a hasad, akkor abbahagyod, hanem azt, hogy addig befejezed. A részfeladatokat is így tudod beosztani. Mindenki másképp csinálja. Van, aki a szelektálásban a leggyorsabb, mert kíméletlenül gyorsan dönt. Van, akinél a takarítás a leglassabb folyamat, annyira alapos. Van, aki a pakolással tölti a legtöbb időt, mert sehogy nem tetszik neki. A határidő legyen reális, de kicsit feszes. Az nem jó, hogy ma megcsinálom a fürdőszobát. Az jobb, hogy ma délelőtt megcsinálom a fürdőszobát.

Minden szobában így néz ki a folyamat: rendrakás/rendszerezés/pakolás , majd takarítás, aztán megint pici pakolás és a legvégén a dekorációs rész.

-Nem, nem, semmiképpen se azzal kezd, hogy elmész különböző gyönyörű tárolókat venni, vagy estéket tölteni a neten ilyenek keresgélésével és hát annyira jó áron volt alapon napokig vagy hetekig remegve várni a futárt, hogy kézbesítse azt a nagyon praktikus tárolót Kínából. A munka részével kezd.

Kezdjük is el, irány az előszoba!


Előszoba

Nehézségi fok: 4/5

Az előszoba azért kapott 4-es nehézségi fokot az 5-ből, mert általában:

-Itt van egy óriási gardróbszekrény, de legalábbis nagy mennyiségű cucc, azaz: kabát, cipő, sapka, sál, esernyő, táska, stb., tehát sok olyan dolog, amit zárt tárolókban szeretünk tárolni.

-Van csomó olyan dolog is, aminek soha sincs helye, pl: vendégek kabátai, táskái, az éppen hordott 2 kabát, a táskák, edzőcuccok, iskolatáskák és a 2-3féle cipő.

-Van még sok olyan dolog, aminek szintén soha nincs helye, pl: haza érsz, ledobod a kulcsot, a kocsikulcsot, a maszkot, a fülhallgatót, a bevásárlást és ilyenek.

-Általában elég picik az előszobák és ezért innen indul ki az egész lakást elárasztó kupi.

Ezért 4/5 a nehézségi fok, de szerintem pár óra alatt (IGEN!), de max. egy délelőtt alatt rendbe vágható! Ha nem hagyod abba fél óránként, nem iszol közben pár kávét, nem veszed fel a telefont, nem zavar a gyerek, szóval, ha tényleg erre fókuszálsz.

Feladat 01: szekrények és fiókok

Szerintem a legnehezebbel kezdd és polcról polcra haladj. Valószínűleg nem úszod meg és szelektálnod kell a kabátok , sálak, sapkák, fél pár kesztyűk, cipők (ó), táskák (ó jajjj) között.

Nem írok le most módszereket, hogyan lehet jól szelektálni. Van aki arra esküszik, hogy minél gyorsabban végrehajtsa a feladatot és akkor nem gondolkodik közben sokat, ezért gyorsan dönt. Van aki mariekondosan elköszön a kidobandó táskától és van aki különböző szabályok szerint dönt: ezt 1 éve nem hordtam, tehát megy; erről nem is tudtam, hogy van, tehát megy.

Bárhogy csinálod, legyen több kupacod:

  • Megy vissza a szekrénybe kupac (ezek maradnak)
  • Eladom/elajándékozom kupac (igen, elajándékozod vagy eladod ÉS nem tárolod ezeket valahol a lakásban hónapokig)
  • Kuka kupac (magyarul: kidobod , figyelve az ökotudatodra)
  • Pici kupac. Ezek azok a dolgok, amik “hozzád nőttek”, emlékek. Semmiképpen se dobd ki. Teheted egy doboz vagy fiók mélyére, de dekorálhatsz is vele (nézd meg pl. a konyhás e-book-ban milyen jókat lehet kitalálni, ha elengeded a fantáziád, de egy külön poszt is szól erről, ITT).

Ezt a feladatot nagyban megnehezítik a kinőtt vagy félig kinőtt vagy még bele nem nőtt gyerek kabátok, cipők, cuki gumicsizmák, görkorcsolyák, illetve, ha itt tárolod, akkor a karúszók, gumimatracok, homokozó készletek, labdák is.

Mennyiségtől függően erre a feladatra ne szánj 2-3 óránál többet. Ez nem azt jelenti, hogy 3 óra hagyj ott mindent, hanem hogy ennyi idő alatt fejezd be a szelektálást. Maximum.

Most kb. üresek a szekrények és a fiókok. Ki kellene takarítani. Lemosni a polcokat, picit kitörölni a fiókokat. Szorri.

Most szépen pakold vissza az 1. kupacot. Hogy hogyan, arra pár tippet a poszt végén találsz, de nem ér előre görgetni, ejnye! Ne haragudj, légyszi mosd le a szekrényajtókat. Kívül és belül. Jó, csak töröld át.

Feladat 02: további rendrakás

Most jönnek az olyan cuccok, amiket nem kell kipakolni, mert elől vannak és elől is maradnak. Mire gondolok? Kulcsok, számlák, levelek, szórólapok, maszkok, kézfertőtlenítők, kabátzsebből kipakolt dolgok, kavicsok, cukorkák, apró, zsebkendő, satöbbi Nézd át, és dobd ki, ami nem kell. Nagyon ne szofisztikáld ezt túl, majd ha csillog az otthonod és olyan rendszerezett lesz, hogy nem térsz magadhoz, akkor majd lesz időd ezt nagyon rendbe rakni. Mi legyen ezekkel? Elől maradnak, az tuti, kérdés, hogyan. Dekorálnék. Egy szép tálca, régi kekszes doboz, dobozka, kosárka, bármike. Szépen bele lehet ezeket pakolni és amikor hazaérsz, csak beledobod a kulcsot. Egyelőre ne dekorálj, csak keresd meg azt a cuccot, amibe ezeket belepakolod ÉS pakold bele. Most jön a bármilyen polcocska, nyitott tároló, ugyanezzel a módszerrel. Ja, persze, takarítás, de legalább töröld le kérlek a polcokat!

Feladat 03: a majdnem lehetetlen küldetés

Általában , még a nagy lakásoknál is, az előszobában az okozza a fő gondot, hogy nincs elég helye azoknak a kabátoknak és a cipőknek, amiket éppen hordunk, vagy a vendégek kabátainak és cipőinek. Ne, ne kezdd el most pörgetni a pinterestet tárolási ötleteket keresve, az majd később jön (majd ha csillog az otthonod és olyan rendszerezett lesz, hogy nem térsz magadhoz, akkor majd lesz időd ezt nagyon rendbe rakni). Első körben csak szépen pakolj el, akaszd fel a kabátokat, tedd el a cipőket (már van helyed a szekrényben) és a táskákat. A rendszerre itt később visszatérsz majd. Amit most is (nem azonnal) megtehetsz: a lakásokból általában hiányzik egy cipős polc / szekrény / tálca, ahova azokat a cipőket tesszük, amiket éppen hordunk. Ha a cipők egymás mellett vannak a földön, az nem tesz jót a rendezett összhatásnak. Ez általában nem nagy befektetés és optikailag óriási változás. A másik, amit nagyon rövid távon beszerezhetsz, az az akasztó. Sok helyen a beköltözéskor nem foglalkoztak ezzel és így is maradt. Most pótolhatod!

Feladat 04: takarítás

Takarítás. Igen, ne haragudj. Szekrények ajtaja kívül-belül, porszívó, felmosás, ha van ablak, ablakmosás.

Hardcore verzió: ajtó keretek és ajtók lemosása, ha van ablak azt is, függönymosás, szőnyegek tisztítása, ilyenek. Lámpabúra megvolt?

Feladat 05: dekorálás

Most már rend van és tisztaság, jöhet a dekoráció! Min tudsz csilliárdok elköltése nélkül változtatni? Pár ötlet:

  • Mindenféle dolgot elnyelő dobozka/tálca/kosárka
  • Lerakó asztal/tükör előtt polc dekorációja (pl. lerakós doboz, növény, kép, illatosító, stb)
  • Falak dekorálása (képekre gondolok, de azért túl sok nem kell)
  • Dekorálhatsz használati tárgyakkal is: pl. egy szép sál / táska /kalap lóghat az egyik akasztón, szép cipőkkel is lehet érdekesen dekorálni, teniszütő, bicikli, kulcsok, esernyő, stb
  • Ha van üzenőfalad, azt is tedd rendbe
  • Növények, növények, mindig mondom
  • HA mindennel kész vagy, mehetsz ötletekért a kedvenc oldalaidra, de itt is van pár kép.

A következő részben rátérünk a nappalira!
A sorozatot itt tudod követni (a képre kattintva):

Nem maradsz segítség nélkül, ha letöltöd a Nagy Tavaszi Takarítós Rendrakás LISTÁT, hogy ne maradjon ki semmi és hogy meg tudd tervezni ezt a nagyszabású otthonszépítő akciót!

NINCS MÁS DOLGOD, MINT A KÉPRE KATTINTANI

Képek forrása: pinterest, apartmantherapy, architecturaldigest, björnwallander, bhg, closetfactory, etsy, goodhousekeeping, gurl, justagirlandherblog, momooze, potterybarn, simplyspaced, theorganisedhousewife, theorganisedyou, anthentherewasahome, timclarckedesign, wayfair, decorpad,

Olvasd el ezt is

A honlap további használatához légyszi fogadd el a sütiket. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás