Ajándékba is adhatom? IGEN!

Feketeöves, sőt kényszeres rendszerező és rendrakó vagyok, a legkockább, ha van ilyen, nem ismerek tréfát, ha rendrakásról van szó. Ezt a családom és az ismerőseim vegyes érzelmekkel honorálják. Azt hiszem, akkor esett le, hogy ezzel a tulajdonságommal nem vagyok feltétlenül népszerű, mikor a nyaralóba való megérkezésem után pár perccel, a sogórnőm megjegyezte a férjének, hogy látom megérkezett a tesód. Muszáj volt elpakolnom, na. Azóta próbálom visszafogni magam.

Barátnők és ismerősök beszámolóiból azt is tudom, hogy a rendszer kialakítása nem annyira egyszerű, mint ahogy én azt gondolom és rendet tartani kifejezetten fárasztó. Szerintem ez nincs így és be is tudom bizonyítani.

Rendszerezés, rendrakás

Miszkecót nemcsak akkor tudod segítségül hívni, ha elakadtál az otthonod tervezésében, vagy a gyerekszoba átalakításában, kellene egy kis segítség abban, hogy szuperül nézzen ki a nappalid.

Miszkeco akkor is segít, ha állandósult a kupi az otthonodban és nem bírsz el a rendrakással egyedül. Vagy, ha szeretnél egy olyan rendszert az otthonodban megvalósítani, amivel egyszerűen tudod fenntartani a rendet (és nemcsak a látszatát).

Az is előfordulhat, hogy kifolynak a ruhák a gardróbból, de mégsincs egy rongyod sem, azaz itt is rendet kéne rakni és jó lenne, ha reggel kiveszel egy pólót, akkor ne omlana össze egyből az egész.

Viszont semmi kedved “ezotérikus” módszereket végighallgatni, olyan módszer kell, mi gyors, hatékony és nem kell hozzá új szokásokat felvenned a hétköznapokba.

Tehát , ha rendet kéne tenni, de leginkább egy olyan rendszert kialakítani, amivel ez a rend fenntartható a nélkül, hogy neked új szokásokat és szemléletet kéne bevinni a hétköznapjaidba. Vagy csak rendet kéne tenni a konyhában, a gardróbban, kevés a hely és a sok a cucc. Ismerős a probléma? Ez a rendrakós csomag.

Ja és mindez nem kerül csilliárdokba. Jól hangzik? Akkor máris hívd Miszkecót!

Ez nekem tetszik, kíváncsi vagyok, mennyibe kerül! Írok is egy gyors emailt Miszkeconak, aki gyorsan válaszol és megmondja!

Mi történik az ajánlatkérés után?

Remélem, már megnyomtad a gombot és küldtél emailt Miszkeconak. Ő ezt el fogja olvasni és felveszi veled a kapcsolatot. Gyorsan. Beszélgettek, elmondod, mit szeretnél ő pedig kérdez. Ez után, a lehető leggyorsabban megérkezik hozzád az ajánlat, amit lehet finomhangolni, megváltoztatni, elutasítani, de ha neked ok, akkor elfogadni. Idáig egy filléredbe sem kerül. A megállapodás után kezdődhet a munka, ami mehet offline (csak Budapesten) de online is.

Miszkeco az otthonoddal kapcsolatos más dolgokban is tud segíteni.

Segítség, költözöm!

Költözés hetekig tartó dobozolás nélkül

Költözöl és se kedved, se energiád az egészhez, jó lenne, ha valaki segítene. Még jobb lenne , ha mindent megcsinálni valaki helyetted és szólna, hogy jöhetsz az új otthonodba, minden kész, csak be kell menned és kinyitni a hűtőt, hogy kivedd a behűtött rozépezsgőt. Figyelj, ez nem luxus, mert időt és pénzt spórolsz és olyan dolgokkal foglalkozhatsz, amivel szeretnél.

Lakberendezés

Lakberendezési tanácsadás kis és nagy kérdésekben

Ha átrendezed / kifested a nappalit, át kell alakítani a gyerekszobát vagy nagyobb projektbe kezdtél, költözöl. Vagy a nyaralóval kéne valamit csinálni, mert már annyira retro, hogy az már inkább lepukkant. De azért a bankszámlád nem kiapadhatatlan, sőt. Akkor is szükséged lehet lakberendezőre, ha vannak ötleteid és akkor is, ha nincsenek és tudod, hogy nem is lesznek.

A honlap további használatához légyszi fogadd el a sütiket. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás